A bütykös hattyú  a madarak osztályának a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék családjába tartozó faj.

Európában és Nyugat-Ázsiában honos (kelet felé Mongóliáig ). Egykor a mocsarakban és vizekben gazdag Közép-Európában mindenütt megélhetett,de mivel vadászattal és tojásgyűjtéssel könnyű kiirtani, az ember valószínűleg már korán visszaszorította, és feltehetőleg csak Észak-Európa járhatatlan mocsaraiban maradt fenn. Az elmúlt évszázadokban ismét telepítettek hattyúkat a parkok halastavaira, amiknek ma díszei.
Betelepítették a következő területekre is: Izland, Feröer, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-afrikai Köztársaság.

Egyike a legnagyobb röpképes madaraknak, testhossza 145–160 centiméter, szárnyának fesztávolsága 208–238 centiméter. A hím testtömege 9–14 kilogramm, a tojóé 7–11 kilogramm, ezzel az egyik legnagyobb testű röpképes madár. Tollazata tiszta fehér. Szeme barna, csőre vörös, nevét adó bütyke és kantárja fekete, lába barnásfekete vagy tiszta fekete, nagy széles úszóhártyával. A bütyök a hímnél jobban fejlett, mint a tojónál.

Álló- vagy lassan folyó vizeken költ, ahol bőséges táplálékra van szüksége.Tápláléka vízinövények részeiből és magvaiból, rovarokból, férgekből, kagylókból, apró kétéltűekből és halakból áll. Hosszú nyakával a tófenékről tépi a táplálékát, ahol a récék már nem jelentenek konkurenciát.
Természetétől fogva vándormadár, télen 1000 km-nél többet is megtehet, hogy Európa enyhébb területein teleljen. A parokba betelepített példányai gyakran a nagyvárosok be nem fagyott vizein maradnak, ahol mindig eteti őket valaki.
Hosszas, csapkodó vízfelszíni nekifutással emelkedik fel, de ha már a levegőben van, kitartóan repül. Repüléskor evezőtollai messziről hallható fütyülő hangot adnak. Akár a többi réceféle, vedléskor egyszerre veszíti el összes evezőtollát, és ilyenkor átmenetileg röpképtelenné válik.
Fogságban akár 50 évig is elél, de szabadon ritka a 7 évnél idősebb madár.

Az ivarérettséget 2-3 éves korban éri el. Monogámiában él. A hattyúpár a téli hónapokban minden évben jön nászhangulatba. Ilyenkor szorosan egymás mellé úsznak, és azonos ütemben mozgatják nyakukat. A fejüket oldalra hajtják, meghajolnak, és a vízbe mártják csőrüket, nemritkán a partner nyakát átkulcsolva. Párzásra hívásként a tojó laposan elnyújtja nyakát a víz felett. Ezután a hím a hátára mászik, súlyával a víz alá nyomja, és csőrével kapaszkodik partnerébe. Párzás közben a tojó hangosan szörcsög.Utánna mindketten felegyenesednek, és látványosan leeresztik csőrüket. A hattyúpár hűséges költőterületéhez, és területéről körülbelül a hóolvadástól kezdve elűzi a többi hattyút. A fenyegetés legenyhébb formája a szárnycsapkodás, az erősebben fenyegető hattyú erősen hátrahúzott nyakkal gyorsan ráúszik ellenfelére, végül a vetélytársak megragadják egymás nyakát, és szárnyukkal csapkodva próbálják eltolni vagy a víz alá nyomni a másikat. Eközben sok tolat kitépnek, és komoly sérüléseket is okozhatnak.

Márciustól júniusig költ. A fészket csak a tojó építi, sekély tavak nádasainak szélén. Ehhez nádszálakat és gyékényt szaggat le, és maga mögé teszi ezeket. Ezt az egyszerű mozdulatot többször ismételve egy nagy halmot alakít ki. Erre a kupacra rakja 6–8 szennyesfehér vagy szennyes halványzöld tojását. Kotlani a fészekalj felének lerakása után kezd. 34-38 napig költ; eközben a hím a fészek közelében őrködik. A fészkét védő hattyú az embert is megtámadja: ilyenkor teljes magasságában felágaskodik, és félelmetesen csapkod szárnyával. Ha ellensége ettől nem menekül el, akkor feladja a küzdelmet, és visszavonul.

A félig fészekhagyó fiókákat mindkét szülő vezeti, sőt, rendszeresen a hátukra is veszik őket. A kis bütykös hattyúk 3-4hónapos koruktól önállak, de még egy évig a szülők közelében maradnak. A vad hattyúfiókák szürke pelyhesek, a tenyésztett fajták fiókái viszont fehérek, vagy részben fehérek, részben szürkék. A vadhattyúk fiatalkori tollazata is szürke. Csak a következő vedlés után lesznek fehérek és egyidejűleg ivarérettek.

(a képen jól látható a hattyú ''bütyke'', amiről nevét kapta.)

saját gépelés, forrás: Wikipédia